A VOCALOID egy énekszintetizátor program.2000-be kezdte fejleszteni a Yamaha.Az első változata 2004-ben jelent meg.Ez egy fizetős program, de egyes kiadásaihoz van próbaverzió.A VOCALOID programmal emberek által felvett hangokból lehet szöveget énekké alakítani(király mi?). Úgy működik, hogy a beírt dalszöveget a program elhelyezi egy kottalapon. Különböző műveleteket lehet továbbá rajta végrehajtani, mint a hangmagasság megváltoztatása vagy a hangszín átállítása.
Vocaloid 1
A program első kiadása a LEON hangcsomaggal jelent meg. Japánban 2 hangcsomag jelent meg: Meiko és Kaito.2007-ben jelent meg a második változat, amit jelentős változtatáson ment keresztül. Egyszerűbb lett a kezelőfelülete, a hangok tisztábbak és természetesebbek lettek. Ebben a szériában van egyébként a legtöbb hangcsomag, bár a szoftver fejlesztése kicsit megtorpant, mivel Japánban az énekesnők nem akartak a CFM-nek dolgozni.
A Yahama bejelentette már a harmadik változatot is, mely a "lehető legtermészetesebb hangzást" bíztosítja.
Vocaloid 2
A vocaloid eggyik legnépszerűbb énekese
Hatsune Miku.
Miku eredeti japán neve elég kacifántos,a“未来”(Miku,jövő),a “初”(Hatsu,első) és a “音”(Ne,hang) karakterekből áll.Miku 16 éves, 158 cm és 42kg. A jellegzetes tárgya a póréhagyma a LevanPolka paródiájából . Mielőtt megszületett a vocaloid csak egy egyszerű program volt, de mikor az anime külsővel rendelkező lány megjelent a fanok rögtön zenéket és videókat kezdtek el gyártani a szoftverrel. Még egy manga is elkészült Maker Hikōshiki Hatsune Mix néven egy japán manga magazinban (Comic Rush).
Hatsune Miku-Chaining Intention
Hatsne Miku-Love is War
Kaito Shion
Kaito (ト/始音) szintén egy Vocaloid szoftver amit a Crypton adott ki. Hangjának alapját Naoto Fuga adta. Kaito a felügyelő a csapatban, a nagy testvér,de a rajongók gyakran hozák szerelmi viszonyba Meikoval és Mikuval is.Amúgy Kaito fehér kabátot és kék sálat visel. Kedvenc mütyürje a fagyi.
Meiko Sakerune
Meiko szintén egy Vocaloid a Crypton Future Media-tól. A hangját Meiko Haigo adta. A hangja mindenféle zenei stílushoz tökéletes csak úgy mint rokonáé, Kaito-é. Meiko a nagy nővér a Vocaloid csapatban. Piros ruhát visel és egy mikrofon állványt cipel magával. Kedvenc tárgya a One Cup Ozeki, ami egy sake márka és bármilyen automatából beszerezhető.
Kagamine Rin & Len
Rin és Len 2007. december 27. lettek nyilvánosságra hozva. Ők a második széria a VOCALOID CHARACTER VOCAL SERIES -ben. Ren és Lin ikrek. A nevük a Kagami (鏡, Tükör), Ne (音, Hang) szavak összeépítéséből született, a keresztnevük pedig a Right & Left szóra utal. Rin 152 cm és 43 kg. Len 156 cm és 47 kg. Len kedvenc tárgya egy banán, Rin-é egy narancs, ezenkívülegy úthenger közös tulajdonosai. A hangot Asami
Shimoda kölcsönözte mindkét Vocaloid számára.
Megurine Luka
Megurine a 3. legújabb Vocaloid a csapatban. Luka-chan az első vocaloid kinek az alap japán nyelve melett már angol opciót is találhatunk. A neve Meguri (巡, Körbe) and Ne (音, Hang) részekből áll össze. Luka hangját Yuu Asakawa adta. Megurine az első a csapatból aki nem iskolai egyenruhát hord. 20éves kb. 45 kg és 162cm. Kedvenc műfaja a latin-jazz, ethno-pop/house. A profilhoz tartozó tárgyak az ostor és a fagyasztott tonhal ...
Change the World
Just be
friends
Kagamine Rin & Len